Kilátó

2014-ben 60 fő közfoglalkoztatott alkalmazásával megvalósult az elmúlt idők legjelentősebb turisztikai beruházása is: a János Vára hegytetőn 2015. május 1-jén Dr. Pintér Sándor Belügyminiszter Úr által átadott 20 méter magas kilátótorony, amelyből gyönyörű rálátás nyílik a hegyközi falvakra. A torony közelében pihenőpadok, esőbeálló és tábori WC is szolgálja a fellátogatók kényelmét, lent a parkolónál pedig ugyancsak pihenőpadok és szalonnasütő hely teszik komfortosabbá a látogatást. A meredek emelkedőn való feljutást nagyban megkönnyíti a Kilátóra ráépülő közmunkaprogramban tavaly elkészített 1 050 db falépcső is. Nyári és őszi időszakokban a környező hegyek nem csak védett és ritka növényfajokkal várják a látogatókat, hanem gombászási lehetőséget is biztosítanak a vállalkozó kedvű turistáknak. A városi ember tehát, aki csendre, nyugalomra és a természet közelségére vágyik, a legmegfelelőbb helyre érkezik, ha idelátogat. Köszönhetően a Kék Túra útvonal közelségének, amely minden évben turisták százait vonzza a környékre, kijelenthetjük – ahogy azt már korában is említettük – hogy a Kilátó feltette Kovácsvágást a „turisták térképére”, hiszen sokan fáradságot nem kímélve kitérőként vágnak neki a hegyi utaknak, hogy megismerhessék, és a kilátó magasából megcsodálhassák eme páratlan szépségű vidéket.

Látkép 2kilátóskilátás 1

Önkormányzat

Kovácsvágás Községi Önkormányzat
3992 Kovácsvágás Fő utca 63.
  • +36/47/370-043
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Feladatellátás helye

Mikóházai Közös Önkormányzati Hivatal Kovácsvágási Kirendeltsége
3992 Kovácsvágás Fő utca 63.

Ide tartozó települések: Füzérradvány, Kovácsvágás, Vágáshuta

  • +36-47/370-043
  • email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.